Nem tudtunk semmit, 
eső előtt álltunk.
A Vargyas-szoros poros volt és csendes,
pára fojtogatta a völgyet.
A tűzhelyen kormos kannában
várta a víz forráspontját és a füveket.
Anci nyújtózkodni kezdett,
unottan emelte lábát az ég felé.
Aztán félkört írt le a törzsével,
jobbra hajolt, kanyarodott
 vállától a lábfejéig.
Macska volt, kényelmes, finom, 
ugrásra kész.
A kocsira vártunk már másfél órája,
cigi sehol, lovagolni se lovagoltunk,
pedig azt ígérték.
Aztán ebben az átmeneti,
megrekedt időben mozdult meg 
egy-két ideg óvatlanul,
és én azt mondtam Ancinak, 
menjen fel arra szénabálára a csűr mögött.
Megmászta az egész falut,
mint egy puha léptű, 
ugrásra kész macska.
Véletlenül.